Tesóm, aki szintén odavan a lányos játékokért – pont, mint én -, eldöntötte, hogy úgy fog a játékokkal foglalkozni, hogy nem ő költ rájuk, hanem a játékok hozzák majd a pénzt. Szóval kitalálta, hogy céget alapít, úgyis rengeteg tudást szerzett már a lányos játékok terén, és nagyon izgatja ez a téma, egész életében elszórakozna ezekkel. Eddig is a fejében volt ez, de elrettentette a gondolat, hogy mennyi adminisztrációval jár a folyamat, és halogatta, hogy a tettek mezejére lépjen.
Akkor jött rá, hogy a dolog nem is vészes, mikor részletes leírást talált a kft alapítás 2023 évi folyamatairól a szekhelypartner.hu oldalon. Azóta is innen tájékozódik.
Az oldalt könnyű átlátni, jó a kialakítása, és ez nagyban megkönnyítette a tesóm dolgát. Hamar megtalálta, amit keresett, ott volt minden arról, hogy milyen a kft alapítás 2023-ban, és milyen 2025-ben. Nagy megkönnyebbülést jelentett számára, hogy nem kell neki foglalkoznia a papírmunkával, mert rengeteg dokumentumot már készen kap, ha a Székhelypartnerrel szerződik. Például nem kell neki egyedül értelmeznie a bonyolult jogi szövegeket, mert a szakemberek segítenek ebben. Ügyvédet is biztosítanak, ha nincsen valakinek, illetőleg közvetlen kapcsolatban állnak ügyvédi irodákkal – ha bármilyen kérdés adódik, amire ők rutinból nem tudják a választ, így is ki tudják deríteni, hogy mi az éppen aktuálisan érvényben lévő jogszabály a kérdésünkkel kapcsolatban.
A munka gördülékeny velük, gyorsak és pontosak, minden megkeresésre reagálnak. Lehet nekik írni vagy hívni őket. A csapat kiváló tanácsokat ad a kft alapítás ügyében, ahogy mindent tudnak a bt-kről is. Ha nem tudnánk, hogy milyen cégforma volna az ideális, ezeknek az előnyeit, hátrányait is összeszedték, ahogy a leggyakoribb bakikat is, amiket az ember elkövet általában, mikor céget alapít. Ezekből a tesóm sokat tanult, hogy ő már ne kövesse el őket. Valóban hasznos gondolatok voltak ezek a Székhelypartner oldalán, mert volt, amit a tesóm sem tudott, és ő is belefutott volna a hibába. De így szerencsésen elkerülhette. Szóval ha érdekel, hogyan megy a kft alapítás 2023-2024-2025 vonatkozásában, akkor mindenképpen csekkold a szekhelypartner.hu oldalt, ahol kiváló szakmai cikkekben szedték össze a legfontosabb tudnivalókat. Ha ezenkívül is kérdésed van, tudsz a szakemberekkel személyesen is konzultálni. S hogyha székhelyszolgáltatás érdekel, akkor is választhatod őket, mert rengeteg szuper szolgáltatást nyújtanak a székhely mellé, ráadásul a csomagárak extrán kedvezőek. Nézd meg a saját szemeddel, és ne habozz őket választani, hiszen ők egy minősített, pénzügyileg stabil cég, ami azt jelenti hogy megbízhatóak, így bátran dolgozhattok együtt a jövőben.