Ugyanakkor kevés fiú játszik azokkal. Van ugyebár ugyanis az a régi doktrína, hogy a fiúk autóznak, vagy robotokkal játszanak, míg egy lánygyermeknek babát kell venni. Gyakran megfigyeljük ugyanakkor, hogy egy-egy lány nem annyira babázik, nem szereti a „cuki” dolgokat, de a komolyabb legók, vagy akár a játékautók iránt érdeklődést mutat.
A játék nem szól másról, mint az önfeledtségről! Ezért nem érdemes ragaszkodni egy felnőttes elgondoláshoz. Meg kell kérdezni a gyermeket, hogy mivel szeretne játszani, és kész!
Kicsit ritkább, hogy a fiúk nem szeretik a nekik való játéktermékeket egyúttal, de ez is előfordul. Ha egy kisfiú a kreativitását és a szépérzékét élni inkább ki, akkor ő sem harcolós játékfigurákat, vagy miniatűr gépszörnyeket akar a kezébe venni. Ezt is méltányolni kell.
De az én kislányom nekem a legjobb példa rá, hogy szerethet egy gyermek nagyjából mindent. Neki volt plüssös korszaka, de kicsivel utána dinós, majd transzformerszes is. Most mégis újra visszatért a babákhoz. Tudjátok, azokhoz az öltöztethetős, fésülgethetős, kicsinosíthatós babákhoz.
Még – ebből kiindulva – elképzelésem sincs, hogy bő másfék évtized múlva milyen szakmát választ majd. Teljesen szereti a saját kis szépérzékét fejlesztgetni, de lehet, hogy a munkáját tekintve előjön a „transzformerszes” volna és valamelyik mérnöki pályát választja majd.
Mert az egész nem szól másról, mint a felnőttkorról: lehet, hogy a babák a hétköznapi viselkedésében jelölik ki neki a majdani utat, míg a robotok a szakmai vonzalmát alapozzák meg. Szóval játszani szórakozás kell legyen, de automatikusan társul hozzá a személyiségfejlődés is.