Hogyan foglaljuk le a gyerekeket, amíg kaputelefont vásárolunk?

Mióta gyerekeink vannak, a hivatalos ügyek intézését, a nagy bevásárlásokat és a szülői értekezleteket magunknak kell megoldani. Egy rokonunk sem él a közelünkben, nem tudjuk a nagyszülőkre bízni a hétköznapokban a lányokat. Ezért mindig ki kell találni valamilyen elfoglaltságot az egyik szülőnek, míg a másik elintézi a dolgokat. Mint például, amikor a házunkat építettük és ki kellett választani a függönyöket. Én elmentem egyedül a boltba, mert a férjem rám bízta a döntést, addig ő a lányokkal a játszótéren volt. Tudtuk, hogy az ilyen dolgok unalmasak a gyerekek számára, ezért inkább mindig kitaláltunk nekik valami elfoglaltságot.

A héten el kell mennem ismét egy üzletbe, hogy kaputelefont válasszak, de még nem tudom, hogy mivel foglaljuk le a lányokat. Arra gondoltam, hogy a férjem elvihetné őket a bevásárlóközpontba és nézhetnének néhány játékot. Biztos sokkal izgalmasabb nekik a játék részlegen nézelődni, mint a kaputelefonok között. Ami megtetszik nekik, azokból meg is kaphatnak egyet-egyet. A leghatásosabb, amivel le lehet foglalni egy gyermeket, egy újonnan kapott játék. A lányok nagyon szeretik például a babákat és a hozzájuk tartozó várakat. Ezek a kedvenc játékaik, amit nem is csodálok, mert nagyon jól el lehet foglalni a gyerekeket velük. Még én is szívesen beszállok az ilyen játékokba.


A terv készen állt a lányok lefoglalására, én pedig elmentem az üzletbe. Sajnos nem találtam olyan kaputelefont, ami tetszik, ezért az interneten kezdtem tovább keresni. Rövid böngészés után megtaláltam a Metroman webáruházat, ahol több száz elektronikai és műszaki cikk, telefonos, autós, számítógépes kellék, hangtechnikai és biztonságtechnikai berendezés közül tudunk kedvünkre válogatni. A Metroman egy nagykanizsai székhelyű üzlet, de webáruházának hála, az otthonunk kényelméből van lehetőségünk termékeiket megrendelni. A több száz termék kategóriákba van csoportosítva, ezért még a széles választék ellenére is könnyen meg tudjuk találni azokat az eszközöket, amikre szükségünk van. Az alap, mindennapos használatra alkalmas termékek mellett, mint például a töltők, olyan speciális árucikkeket is vásárolhatunk, mint a kisállatriasztók vagy biztonsági rendszerek. Ezeket a termékeket személyes vásárlás esetén egyébként csak szaküzletben tudnánk beszerezni, de a Metroman webshopjában ezt könnyen megtehetjük online, anélkül, hogy ki kéne mozdulnunk otthonunk kényelméből.


A kaputelefonok egy külön kategóriát képeznek, ezért könnyen megtaláltam őket. Ezen belül találhatók egyéb beléptető rendszerek és kapunyitók is. A kaputelefonok között is rengeteget különböztethetünk meg funkcióik szerint. Vannak például audio, video, társasházi, vezeték nélküli és wifi kaputelefonok is. Rákattintva a megfelelőre, egy rövid leírást találhatunk a kiválasztott működéséről, ami segít nekünk a döntésben. Mivel funkcióik különböznek egymástól, ezért áraik is eltérhetnek, de már pár ezer forinttól kapható jó minőségű és tartós kaputelefon.


A Metroman széles választéka mellett előny, hogy termékeiket kedvező áron vásárolhatjuk meg. Annak ellenére, hogy termékeik olcsón megrendelhetők, minőségük kiemelkedő. A Metroman szakemberei 25 év tapasztalattal rendelkeznek és ez idő alatt márkás, megbízható árucikkekkel töltötték fel polcaikat, mindezt megfizethető áron. Folyamatos újításaiknak köszönhetően egyre több új termékkel találkozhatunk webáruházukban. Emellett, kiemelkedő raktárkészletüknek hála, akár már másnap megérkezhet rendelt csomagunk. Kiszállítást kérhetünk csomagpontra, automatába vagy házhoz is, ami még kényelmesebbé teheti az online vásárlás élményét. Szerintem a házhozszállítás a leghasznosabb, mert így nem kell lefoglalnunk a gyerekeket, hanem egyszerűen és gyorsan el tudjuk intézni a fontos bevásárlásokat online is.